2012. június 13.

Népi motívumok #4

Ezúttal egy pár bordó-fehér fülbevalót hoztam tulipán mintával, illetve egy türkiz-fehér mintás gyűrűt, aminek a mérete állítható. A minták védelme érdekében pedig lefújtam az ékszereket lakkal, de a hatását nem mondanám fényesnek, inkább amolyan félmattnak.

 

Azt szeretem még ezekben, hogy ha egy kicsit színesebb alapra festem meg a mintákat, máris könnyedén viselhető akár egy vidám nyári ruhával is, és nem feltétlenül a "hagyomány" kifejezést képviseli ilyenkor az összképben.

2012. június 7.

Népi motívumok #3

Teljesen rákattantam erre a festéssel vegyített gyurmázásra, de remélem, nem csak elfogult vagyok, Nektek is tetszik ez a fülbevaló pár, illetve a hozzá illő, de mégis más motívumot kapott medál. kérlek, osszátok meg véleményeteket a kommentekben, hiszen fontos, hogy a Ti ízléseteknek megfelelő kiegészítőket mutassak meg itt, a blogon. :)



2012. június 6.

Népi motívumok #2

Hadd mutassam meg Nektek a két legújabb kreálmányomat. A pirossal különösen elégedett vagyok, ezt akár Ti is megrendelhetitek bármilyen színben; a kék pedig egy új technika prototípusa, és vannak benne hibák, de ezeket már most, pár nappal később sikerült kiküszöbölni, úgyhogy most már csak ihlet kérdése, hogy fejest ugrojak ismét az ékszerkészítésbe. Kissé ugyanis megcsappant az alkotói kedvem, de hagytam pihentetni a dolgot, és így újult erővel kezdtem neki.


2012. május 7.

Ál-fültágítók

Nem szokásom engem ábrázoló képeket felrakni, de a legújabb kedvencemet nem igazán tudom rendesen megmutatni, csak használat közben :)



A következő, ami már fotó alapján készült, egyik frizbis sporttársam kutyáját, az 1 éves Nitát ábrázolja. :)


És készült egy lovas fültágító is, Kata kérésére.


2012. április 3.

Népi motívumok #1

Nagyon szeretem a magyar népzenét és a néprajzot. Egyik nap, ahogy ültem otthon a gyurmáim felett, épp egy magyar népdalokból álló válogatás szólt a háttérben. Nem csak a szokásos, unásig hallgatott "Most múlik pontosan", vagy a "Repülj madár", hanem Ádámosi csárdástól kezdve Herczku Ágnesen át minden féle. És akkor rámtört, hogy de hiszen nekem nincs is népi motívumot ábrázoló ékszerem, egy darab se! gy aztán nekirugaszkodtam, és első felindulásomban ezt a medált, illetve a fülbevalót készítettem el.



2012. március 22.

Népszerűek a lovak :)

Azt hiszem, megállapíthatom, hogy a legnépszerűbb termékem a lovas kiegészítők, de főleg a mobildíszek és a fülbevalók. De sokan kérnek medált, könyvjelzőt is, és mint említettem, készült már belőlük ál-fültágító is és sütipecsét, valamint hűtőmágnes, no és persze kulcstartó. Nem fotózom le mindegyik megrendelést, hiszen ezek nagyjából egyformák, de azért hozok pár fotót mutatóba. :)



Nagyon szeretem azokat a megbízásokat is, amikor a megrendelő a saját lovait szeretné viszontlátni gyurma formában, és ehhez fényképet is kapok, s úgy kell a kicsinyített másukat elkészíteni.

2012. március 16.

Sütipecsétek

Erika keresett meg azzal a kéréssel, hogy Elif sütipecsétjét alapul véve készítsek el neki két teljesen egyedi példányt.
Hogy mire jók a sütipecsétek? Olyan kekszek és sütemények díszítésére, amelyek a sütés során nem nőnek meg, tehát megtartják a kiszaggatáskori alakjukat. A kinyújtott tésztába szépen sorban bele kell nyomni ezeket a mintákat, majd kiszaggatni tetszőleges méretű kiszúróformákkal, és már mehetnek is a sütőbe az egyedi finomságok.

A fent látható pecséteket felhasználva Erika elküldte a kisült kekszekről készült fotót. Nekem nagyon tetszik, és örülök, hogy sikerült a végeredmény.


Erika pecsétjein felbuzdulva Kata, egy kedves visszatérő megrendelőm is megkért, hogy ha már úgyis készítek neki egy egész ménesnyi lovas kiegészítőket (ál-fültágító, mobildísz, könyvjelző), akkor egy lovas sütipecsétet is próbáljak meg összehozni.
Bevallom, először komoly fejtörést okozott, hogy mégis hogyan készítsek el egy ennyire aprólékos munkát igénylő mintát, de aztán rájöttem, hogy minek tűlbonyolítani a dolgokat, és végül megszületett ő is:



Ha szeretnétek Ti is saját, egyedi pecséteket, akkor keressetek fel nyugodtan, és megbeszéljük, hogy az általatok kitalált minta megvalósítható-e, vagy milyen alternatívák vannak a kivitelezésére. :)

2012. március 1.

Könyvjelzők

Hadd mutassam be Nektek az új mütyüröket, a millió lehetőséget rejtő, és nagyon hasznos KÖNYVJELZŐKET. :) Ha minden könyved szamárfüles, vagy rengetegben találsz - jobb híján zsebkendőt, egy papírfecnit, vagy egyszerűen csak soha nem tudod, hogy hol tartasz az olvasásban. :)


 
Jó néhány könyvjelző után kitaláltam, hogy olyan formában is el tudom ezeket készíteni, amik nem szemből látszódnak, hanem a könyv teteje felől. Ennek az az előnye a másikkal szemben, hogy mivel nem lóg ki annyira, kisebb a sérülés veszélyes.

Ha szereted a könyvet a táskádban hordani, akkor ezt az utóbbit javaslom, mert így strapabíróbb. Hátránya, hogy nem minden alakzatot tudok így megformázni, mert kell neki egy mélység, amibe bele tudom szúrni az alapot.