2012. március 22.

Népszerűek a lovak :)

Azt hiszem, megállapíthatom, hogy a legnépszerűbb termékem a lovas kiegészítők, de főleg a mobildíszek és a fülbevalók. De sokan kérnek medált, könyvjelzőt is, és mint említettem, készült már belőlük ál-fültágító is és sütipecsét, valamint hűtőmágnes, no és persze kulcstartó. Nem fotózom le mindegyik megrendelést, hiszen ezek nagyjából egyformák, de azért hozok pár fotót mutatóba. :)



Nagyon szeretem azokat a megbízásokat is, amikor a megrendelő a saját lovait szeretné viszontlátni gyurma formában, és ehhez fényképet is kapok, s úgy kell a kicsinyített másukat elkészíteni.

2012. március 16.

Sütipecsétek

Erika keresett meg azzal a kéréssel, hogy Elif sütipecsétjét alapul véve készítsek el neki két teljesen egyedi példányt.
Hogy mire jók a sütipecsétek? Olyan kekszek és sütemények díszítésére, amelyek a sütés során nem nőnek meg, tehát megtartják a kiszaggatáskori alakjukat. A kinyújtott tésztába szépen sorban bele kell nyomni ezeket a mintákat, majd kiszaggatni tetszőleges méretű kiszúróformákkal, és már mehetnek is a sütőbe az egyedi finomságok.

A fent látható pecséteket felhasználva Erika elküldte a kisült kekszekről készült fotót. Nekem nagyon tetszik, és örülök, hogy sikerült a végeredmény.


Erika pecsétjein felbuzdulva Kata, egy kedves visszatérő megrendelőm is megkért, hogy ha már úgyis készítek neki egy egész ménesnyi lovas kiegészítőket (ál-fültágító, mobildísz, könyvjelző), akkor egy lovas sütipecsétet is próbáljak meg összehozni.
Bevallom, először komoly fejtörést okozott, hogy mégis hogyan készítsek el egy ennyire aprólékos munkát igénylő mintát, de aztán rájöttem, hogy minek tűlbonyolítani a dolgokat, és végül megszületett ő is:



Ha szeretnétek Ti is saját, egyedi pecséteket, akkor keressetek fel nyugodtan, és megbeszéljük, hogy az általatok kitalált minta megvalósítható-e, vagy milyen alternatívák vannak a kivitelezésére. :)

2012. március 1.

Könyvjelzők

Hadd mutassam be Nektek az új mütyüröket, a millió lehetőséget rejtő, és nagyon hasznos KÖNYVJELZŐKET. :) Ha minden könyved szamárfüles, vagy rengetegben találsz - jobb híján zsebkendőt, egy papírfecnit, vagy egyszerűen csak soha nem tudod, hogy hol tartasz az olvasásban. :)


 
Jó néhány könyvjelző után kitaláltam, hogy olyan formában is el tudom ezeket készíteni, amik nem szemből látszódnak, hanem a könyv teteje felől. Ennek az az előnye a másikkal szemben, hogy mivel nem lóg ki annyira, kisebb a sérülés veszélyes.

Ha szereted a könyvet a táskádban hordani, akkor ezt az utóbbit javaslom, mert így strapabíróbb. Hátránya, hogy nem minden alakzatot tudok így megformázni, mert kell neki egy mélység, amibe bele tudom szúrni az alapot.


2012. február 10.

Biléták kutyáknak


Felelős gazdiként biztosan Neked is evidens, hogy a kutyád egyik legfontosabb felszerelése a nyakörv, és hozzá egy biléta, amelyen az elérhetőséged is rajta van. Ha bármilyen okból kutyád elkóborol, add meg neki az esélyt, hogy egy becsületes megtaláló értesíthessen Téged!



Egyedi biléta kutyáknak: választható a szín - így passzolni fog a nyakörvhöz is; a biléta egyik oldalán egy motívum, míg a másik oldalon a kutya neve, és a gazdi elérhetősége (ez az egy adat nem gyurmából, hanem tollal kerül a bilétára a könnyen olvashatóság kedvéért) szerepel. Az állapotmegőrzés érdekében a bilétát mindkét oldalon lakkal is lefújom. Választható minták: tappancs, szív, virág, smiley.

2012. február 9.

Paris, je t'aime!

Szeretem Párizst. A kultúrát, a várost, az Eiffel-tornyot, a Chat Noir-t, az utcai palacsintákat, a ropogós bagetteket, a Louvre-t, mindent. Eddig még csak egyszer volt szerencsém elutazni oda, de hiszem, hogy lesz még rá alkalmam. Addig pedig ezzel a kis kiegészítővel emlékeztetem magam a városra.

2012. január 18.

Üveglencsék


Ugyan még koránt sincs tavasz, mégis annyira vágytam egy kis virágözönre, hogy ez lett belőle. :)

 


Illetve tovább bővült az ál-fültágítók sora ezzel a sérülékeny, ámde annál impozánsabb darabbal.

 
És mostantól már üveglencsés ékszereket is készítek. Teljesen beleszerettem ezekbe a kiegészítőkbe, egyszerűen megunhatatlan!


2011. december 5.

Nyomott minták

Éesanyám műhelyében igazi kincsekre találtam, amiknek segítségével sikerült létrehozni ezeket az ékszereket.




2011. augusztus 18.

Kis szünet után újra megtámadtak az ötletek, és gyorsan készült is pár új ékszer. A magyaros medált nagyon szeretem, ilyen volt rajtam a Nyeregszemlén, és egy hagyományos lagzin is. A fekete-rózsaszín medálon Swarovski kövek, illetve egy színes drótból hajtogatott spirál van.




2011. június 4.

Ál-fültágítók

Teljesen beleszerettem az ilyen stílusú ékszerekbe, és a tapasztalataim szerint azoknak is nagyon tetszik, és kérik, akiknek megmutattam eddig :) Természetesen, ha saját elképzelésed szerinti ékszert szeretnél, kíváncsian várom, és ha tudom, megvalósítom! :)